Jane Jacobs ma lenne 102 éves

Jane Jacobs ma lenne 102 éves. Ezzel a poszttal rá és a munkásságára szeretnék emlékezni.

Jane Jacobs

Jane Jacobs (forrás: wikimedia.org)

Jane Jacobs (1916-2006) a 20. század talán egyik legnagyobb hatású és legjelentősebb urbanistája. Sem egyetemi végzettsége nem volt, sem várostervezési oktatáson nem vett részt, első látásra csak egy háromgyermekes anyuka, abban a világban, a hatvanas években, amikor a várostervezők között kizárólag férfiak voltak, ezért őrült dámának bélyegezték meg. Természetesen árnyaltabb volt a helyzete, mert 1935-ben, a nagy gazdasági világválság idején New York Greenwich Village negyedébe költözött, mely Manhattan része, és elütött a város többi részétől, ugyanis nem volt mesterségesen tervezett. Ebben az időben kezdett el dolgozni, mint szabadúszó újságíró, és olyan lapoknak írt cikkeket, mint a Vouge vagy a Sunday Time Herald. Aktivista, aki bár nem rajongott a tüntetésekért, de ha nem volt más eszköz, akkor élt vele. Legjelentősebb műve az 1961-ben megjelent „Az amerikai nagyvárosok élete és halála”. Munkássága mögött nincs elméleti rendszer, helyette induktív és megvilágító erejű példákkal teli esszéket írt. Ekkor lett világhírű, a könyvvel párhuzamosan ugyanis Robert Moses New York várostervezője gyorsforgalmú utat akart építeni Greenwich Village-en keresztül, amit Jane vezetésével a helyi közösségnek sikerült megállítania. Hagyatéka az, hogy megtanította az emberiséget arra, hogy a város egy önálló ökoszisztéma, diverzitás, alulról felfelé építkezés a várostervezésben, a nagy népsűrűség, helyi gazdaság kiemelkedően fontos része a gazdaságnak (Spaces, Project for Public, 2016).

Felhasznált irodalom:

Spaces, Project for Public. (2016). “Jane Jacobs.” Project for Public Spaces. http://www.pps.org/reference/jjacobs-2/